Rám nehezedik egy emlék,

Egyszer az ablakra fagyott az arcom,

Úgy vártam valakire,

Akiről azt hittem, hogy szeret.

Még bennem szoronganak a könnyek,

Mert nem jött el mégsem.

Összetört szív oson az éjben, csalódottan bandukol egy szikla szélen. Óvatlan pillanatban megcsúszik lába, és elnyeli őt a sötétség szája.

Vártam, hogy változz és többé meg ne alázz,

De nem változott semmi,

Maradt a gyász.

Azóta feketébe járunk,

Mert gyászoljuk a jövőt,

Ami a miénk lehetett volna,

De megöltük Őt!

Attól, hogy nem beszélsz rólam még nem vagyok halott.

Élek, félek és egyedül vagyok.

Látom, hogy kék az ég és érzem a szelet, de már semmi sem jó, mint régen veled.

Attól, hogy sírok még nem vagyok gyenge. Élvezed, hogy kínozol és Én ebbe halok bele.

Szorít az idő, bár tudom, már elkéstem.

Egy hónap van és meghal bennem minden.

És bárcsak Én is meghalnék.

Felvágott erekkel az ágyadon feküdnék.

Te benyitnál csendesen és észrevennél engem.

Akkor megtudnád talán, hogy mi voltál nekem.

Fájdalom az, amikor a szerelmed ott van melletted, és Te nem tudod neki bevallani.

Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit sem tenni.

Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent megtennél.

Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál...

Megvágod magad... kicsordul a piros vér... végigfolyik bőrödön... megszilárdul vörössé... és a gyönyör helyét fájdalom veszi át.

Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remények, melyekben csalódott!

Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,

Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,

Keserű gondolatok élnek fejedben,

A fájdalom érzete kavarog lelkedben,

Elveszett minden, végleg távozott,

Szívedből a szeretet gyorsan távozott,

Sötétség lepi el minden napodat,

Egyre kínzóbb minden gondolat,

A reménytelen még a lelkedet tépi,

De szíved mélyen még titkon reméli,

Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,

Megéri várni és továbbra is félni,

Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,

Hiába is érnek kudarcok sora,

Higgy a szívednek, s ne hallgass eszedre,

S a remény fénye csillogjon szemedbe...

Belül Én már rég meghaltam, csak a maszkom él...

Ülni egy csendes szobában,

S várni valakire, aki nem jön többé,

Elutazni onnan, ahol boldog voltál,

S otthagyni szíved örökké,

Szeretni valakit, aki nem szeret téged,

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,

Kergetni egy álmot, soha el nem érni,

Csalódott szívvel mindig csak remélni,

Megalázva írni könyörgő levelet,

Sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet,

Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,

Rózsákat őrizni, melyek megfakultak,

Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni,

Mással látni őt, nem vissza fordulni,

Kacagni boldogan hazug lemondással,

Otthon leborulni könnyes csalódással,

Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,

Imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja

mi is az a bánat.

Valakinek meg kell halni, hogy a többiek megbecsüljék az életet.

Addig vagy boldog, míg van aki szeret,

Aki a bajban magfogja kezed,

S, hogy milyen fontos is volt neked,

Csak akkor érzed ha nincs már veled!

Kövesd a megérzéseidet, ahogy a régi hajósok követték a csillagokat. Az utazás lehet magányos, de a csillagok elvezetnek a célodhoz.

Akkor érzed igazán, hogy valakit elvesztettél, ha tudod, hogy már sosem kapod vissza.

Ne verd át azt, aki téged nagyon szeret,

Ne tedd tönkre az életét, ha már a tiéd boldog nem lehet!

Minden könnycsepp Ő érte születik,

S miután arcomon lefolyik meghal,

Mint szívemben a remény,

Mert Ő soha nem lesz az enyém!

Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jellemedhez, milyen szép vagy... Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz???

Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,

Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.

Kell tudni zokogni meg sírni,

Valakit megunni aztán visszahívni.

Csalódni százszor, csalódni ezerszer,

Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!

Kellett nekem, hogy rád akadjak,

Kellett, hogy megkedveljelek,

Hogy egyögyű mindent  bevalljak,

S, hogy büszkén ne hallgas Te meg!

Kellett nekem beléd szeretnem,

Kellett nekem, hogy meggyötörj,

Hogy bálványozzalak szívemben,

S, hogy Te viszonzásul megölj.

Oh, drága magány, az egyetlen társam, kivel már, oly sokszor megpróbáltam, s mindig ugyanaz, csalódások sora, mindig néz előre, de vissza soha...

Úgy élünk, ahogy álmodunk egyedül!

Csak azok látják igazán a világot, akiknek a szemüket a könnyek tisztára mosták.

Meglátni, megszeretni, megszerezni és egy másodperc alatt elveszíteni.

Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen...

Eljön a nap, mikor tovább kell lépned,

Mikor megsúgja szíved, nincs miért visszalépned,

Minden egyértelmű lesz...

Bevillan egy kép...

Kit idáig szerettél elhagyott már rég?

Így jártál!

Ez ellen nincs mit tenni, tovább kell lépni,

Mást kell szeretni!

Könnyes a szemem,

Remeg az ajkam,

Nem fájdalmat okozni,

Szeretni akartam...

Bocsáss meg nekem,

Szépen kérlek...

Meghalok érted,

Nem érzed?

Ő nem tudta elfogadni, hogy vége,

Kést ragadott és tett valamit végre.

Lassa végighúzta csuklóján a kést,

S várta míg előbugyog a vér.

Leült és nézte ahogy csorog,

S elgondolkozott...

Vajon miért tagadott kést,

És vágta fel ereit?

Lassa elkezdett szédülni,

Már-már alig tudott ülni.

Ledőlt a székről kínjában,

Forgott a világ minden irányban.

Körülötte már minden véres,

Könnyezett, s elszállt belőle az élet...

Suttogott valamit mielőtt elment:

Drágám Én téged nagyon szeretlek!

Fáj olyat szeretni, kit nem érhetsz el, aki szinte azt se tudja, hogy létezel. Tudni, hogy nem kellettél neki, érezni, hogy más is szereti, olyan aki el is érheti!

Azzal, hogy szeretünk valakit a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy fájdalmat okozzon nekünk!

Ki azt mondja: imád, sose hidd el szavát. Ki azt mondja szeret, talán igaz lehet. De az, ki rád néz, hallgat, nem beszél, és nem szavalgat annak add egész szívedet, mert az forrón és hűn szeret!

Te vagy az első, kinek hinni tudtam, Te vagy az első kinek nem hazudtam. Te vagy az első kit szívből szeretek, Te vagy az első, kit soha nem feledek!

Ha majd síom mellett állsz

S többé engem nem látsz

Írd a homokba csendesen

Őt valaha szerettem...

A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra.

Hiába ültetünk sírodra virágot,

Eltemettünk ide egy egész világot.

A lány felnézett rá,

A fiú nem.

A lány szerelmet vallott, a fiú megalázta.

A lány sírt végette, a fiú kinevette.

A fiú csak akkor jött rá mit tett,

Amikor a lány sírjára virágot tett...

Nem találom magam az életben, nem értem az embereket, néznek rám mintha Én más lennék, pedig csak halott vagyok.

Csak akkor jövünk rá, hogy valaki milyen fontos volt nekünk, mikor elveszíettük.

Ne sírj, ha gyötör a bánat csak kinevetnek, ha sírni látnak,

A Te fájó szíved nem lesz attól könnyebb,

S csak nagyon kevés ember érdemli meg a könnyet!

Megszeretni valakit, egy perc is elég. De elfeledni, egy élet is kevés.

Ne sírj! Az igazi könny ritka.

Mosolyogva szenvedi ez az élet titka.

Nem az az igazi szenvedés, mikor könnyes lesz szemed.

Hanem az, amit eltűrsz mosolyogva csendesen.

Talán egy könyvben vagyok egy betű.

Talán egy szó.

Talán egy költemény.

Mit tudom Én.

Csak azt tudom.

Hogy nagyon szomorú lehet az a mondat.

Mit kiolvas belőlem valaki.

Ha letette a tollat.

Zokogok csak, míg már nem is hallom.

Lágy nyári szél, fújja el a hangom.

Fúj vele együtt az égre csillagokat.

Úgy repíti őket, mint apró pillangókat.

S egy pici seb, egy apró szisszenés.

Teljesedő lélek, halvány reszketés...

Tegnap láttam Őt.

Nem beszélt. Csendben jött.

Felém se nézett.

Csak ment. Ki küzd életért.

Ránéztem.

S mikor arca felém suhant el.

Láttam a szeméből egy könnycsepp futott el.

Félelem. Ez volt szemeiben.

S onnantól már nem láttam sohasem.

Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz.

Rosszkedv, féltés, szomorúság! Ez az, amit szerelemnek neveznek.

Csak a boldogtalan szerelmek tartósak.

Szeretet nélkül az élet: halál.

Mindennek, aminek kezdete van véget is ér.

Az élet egy rövid álom.

Minden mulatságos, míg másokkal esik meg.

Az út egy, de mindenki másképp járja.

Az álom a halál ikertestvére.

Nem hazudtam, csak akarattal közreműködtem egy tagadásban.

A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. És ha gyűlölsz, akkor még számítok neked, még kötődünk egymáshoz.

A szerelem az egyetlen dolog, ami akkora fájdalmat okozhat nekünk, hogy aztán félünk újra szeretni.

A szerelem olyan akár a szél: nem látod, de érzed.

Ne a haláltól félj, hanem a meg nem élt élettől!

Tudom, hogy a világ másnak lát, nem annak, amik vagyunk.

Csak az számít, hogy tudd, mit akarsz, és küzdj érte.

Olykor mindnyájunkat elfog a kétségbeesés, s ha legyőzzük, akkor jövünk rá, hogy milyen erősek is vagyunk.

Aki félelemben él, nem is él igazán. Mindig lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelemmel, és lesznek olyanok, akik inkább elmenekülnek.

Tudni mindig könnyebb, de kimondani... az a nehéz.

Inkább most sírj egy darabig, mint később egy életen át.

Inkább rövid ideig légy boldog azzal, akit szeretsz, mint egy életen át azzal, akit csak kedvelsz.

Egy szív összetörhet, de attól még ugyanúgy dobog tovább.

Mindegy mi változik, a múlt mindig velem marad.

Temesd el a múltat azért, hogy lehessen jövőd!

Néha magányos vagyok, és nem könnyű, de ez az ára annak, hogy kitaláld, mit akarsz kezdeni magaddal.

Szeress annyi embert, ahányat csak tudsz. A szerelem okozta kínok nem mérhetők a magányosság okozta bánathoz.

Idegen város, idegen arcok,

Félig értett szavak.

Hiába mosolyogsz, hiába minden,

Nekik más maradsz.

Itt ülök egyedül, földön kuporogva

Várom, hogy valaki vállam simogassa,

Várom Őt, ji nem jön el soha.

Ha félsz a magánytól, ne írd meg az igazat.

A csendet hallgatom,

A csend az jó barát.

A gyertya lángja ég,

Benne egy új világ.

Túl a sok-sok álmon,

Lázadó könyörtelen harcon,

Sorsom tisztán látom:

Amíg létezem, a magam útját járom.

Aki megbánt, Én nem bántom.

Aki sajnál, nem sajnálom.

Sok ezren szeretnek engem, mégis a világ legmagányosabb emberének érzem magam.

Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már három lépés távolság is túl sok.

Ha az ember szeret valakit, akkor semmi szükség arra a szóra, hogy "sajnálom".

Fel kell készülnöd arra, hogy nem mindenki álmodja a Te álmaidat.

Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a Te utad.

A legnehezebb dolog szeretni valakit, hagyni, hogy hibázzon, és ennek ellenére tovább szeretni Őt.

Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, s nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál.

A kihullott könny megbosszulja magát azon, aki okozta.

Más hibáit, azért látjuk olyan világosan, mert bennünk is megvannak.

Álmodj, amit csak akarsz, menj ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!

A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.

Amikor azt mondod: "Feladom!", gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: "Egek, micsoda lehetőség!".

Megtanultam, hogy várni a legnehezebb dolog, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy mellettem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.

Akit feledni akarunk, arra gondolunk.

Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretnek és szeretsz, az a minden.

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha ezt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.

Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek Te jelented magát a világot.

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül, és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

Egy barát sosem mondja neked, hogy "Na, ugye megmondtam!", még akkor sem, ha ez így van.

Senki sem tökéletes, ám egyedül rossz, ezért olyannak kell elfogadni mindenkit, amilyen, és úgy kell tenni, mintha észre sem vennénk a hibáit.

Igazi barátod az, aki a hátad mögött is csak jót mond rólad.

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

Két ember attól fogva azámít igaz barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet.

Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy.

A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret.

Oldalmenü
Naptár
Diavetítő
Szavazás
Hogy tetszik az új klip???
Nagyon jó!!! Imádom!!! XD
Jobb, mint az előző!!! :D
Jó, de az előző jobb volt! :)
Annyira nem jó. :(
Nagyon rossz. :'(